vers

 

Reményik Sándor : Üres templomban

Így szoktam ezt: ha száll az alkonyat,

az üres templomba besurranok.

Egy lélek, aki Istent látogat.

A szentek komoly arca rám ragyog.

Ha násznép járt ma itt: feledve rég,

és mise sincs, se karinges papok,

az oltáron két örök lámpa ég,

az Istenemmel egyedül vagyok.

A templom üres, a lelkem tele.

Megértjük egymást, pedig nincs szavunk,

itt állok, szemben állok Ő vele

s nem látja senki, hogy együtt vagyunk.

Állok, térdre nem hajt a vágy hatalma

csak fürkészem a nagy Akaratot;

úgyis addig állok, míg Ő akarja

s ha nem akarja: összeroskadok.

Olyan végtelen áhítat fog el,

mintha erdőben néznék csillagot,

ahol az örök, ős csend ünnepel,

pedig – csupán egy templomban vagyok.