...Gyász Kökény Éva

Szálltak érte sóhajok,

ajkak rebegtek imát.

Mégis elment itt hagyott,

földi létünkből kiszállt.

Peregnek most könnyeink,

érte lobognak gyertyák,

egy csillaggal több ragyog,

már az égből néz le ránk.

Hinnünk kell hát benne,

nem örök e válás,

hogy köztünk lehetett

Istennek légy hálás.

Már nem látja szemünk,

lénye még tovább hat,

bár úgy tűnik eltűnt,

emléke itt maradt.

Örökmécsem lángja

hű halottamért ég,

könnyeim fátyolán át

üres szobámba belép.

 

Kik elmentek

Mind, akik elmentek, kik vissza sosem jönnek,

itt hagyták szívüket, s néhány kihullt könnyet,

mely szemeinkben csillan, mikor arra gondolunk,

nélkülük mily árvák, sebzettek vagyunk.

Akik eltávoztak e világból, fentről néznek ránk,

onnan súgják halkan, hogy szép, jó éjszakát,

s onnan kérik a Jóistent, legyen arra gondja,

hogy szíveink a nagy hiányt valahogy kibírja.

Kik elmentek végleg, már vissza sosem térnek,

ám emlékük akkor is éppúgy bennünk élnek,

hiszen minden együtt töltött év, nap vagy akár perc,

örök időt nyert a szívben odabent.

Kun Magdolna

Halottak napjára

Halottak napján

Ma viaszgyertyák lángja ragyogja az eget,
ma sziporkázó fényt vet az éji csillagsereg.
Ma krizantém virágokkal díszítik a sírokat,
tiszteletet adva a bennük lévő holtaknak.

Ma sírnak fenn az égben és sírnak lenn a földön,
ma minden lélekhez lesz majd, aki eljön,
hogy azokat a virágokat átnyújtsák nekik,
melyeknek szirmait imával, könnyel öntözik.

Ma nincs elválasztó fal ég és föld között,
mert ma minden földi lélek az égbe költözött,
hogy egy gyengéd simítással megérinthessék,
azokat kik áttündöklik szívük legmélyét.

Kun Magdolna

Szeretteimnek Halottak napjára…😢💖 😢💖

Szívemben fájdalom, könny égeti szemem,
Most, mikor ismét Rátok emlékezem!
Rátok, kik oly nagyon messze mentetek,
És nekem a MINDENT jelentettétek!
Édesapám, Édesanyám és hű Férjem,
Az én mécsesem most tiértetek égjen!
Lángja melege simogassa szívetek,
Mint egykoron engem, szerető kezetek!
Minden csillag az égen értetek égjen,
Lelketek örök nyugalomra leljen!
Szívem hangjával küldöm üzenetem,
Soha el nem múló SZERETETEM!

Amikor elveszted az édesanyád, a lelked egy része meghal!

Ha elvesztetted édesanyád, csak akkor tudod, hogy mennyire fájdalmas érzés. A hiánya soha nem szűnik meg, esetleg csak tompul az évek során.

Az anyák a világ legerősebb emberei, akkora törődés és szeretet van bennük, mint a világon senki másban. Történjen bármi is, ők mindig ott állnak a gyerekeik mellett. Az anya a biztonságot nyújtó “takaró”, ő az, akivel életed során legelőször találkoztál, és tudod, hogy ő az egyetlen személy, aki védelmet nyújt minden körülmények között.

Soha senki nem fog annyira szeretni ezen a világon, mint az édesanyád, és, most, ha már nincs itt veled, érezheted, hogy a biztonságot nyújtó szeretettel, mintha a lelked is kicsit meghalt volna. Kicsit olyan, mintha a világod összeomlott volna, nem kapod önmagad, és nem tudsz többé gondtalanul élni egyetlen pillanatra sem.

Nemrég egy cikket olvastam amit valaki az édesanyja elvesztése után írt, lélekig hatoló:

“Miután anya meghalt, megpróbáltam feldolgozni a gyászt. Minden alkalommal, amikor úgy éreztem, hogy szétesek, mély lélegzetet vettem, és megpróbáltam elfoglalni magam valami mással. Ez egy ideig működött, de nem sokáig. A fájdalom nem szűnt meg, csak felerősödött. Egy nap – két hónappal anya halála után – az ebédlőasztalnál ültünk a férjemmel és a gyerekeimmel. A gyerekek a napjukról beszéltek, és én megpróbáltam aktívan hallgatni. Úgy éreztem, hogy a mellkasom felrobban. Tudatában voltam, de megpróbáltam figyelmen kívül hagyni. A bánattól erős fizikai fájdalmat éreztem. Végül már nem tudtam elviselni, felálltam és befutottam a hálószobába. A férjem egy kis időt adott nekem egyedül. Amikor végül bejött, hogy megnézze, mit csinálok, összegömbölyödve feküdtem a padlón, és zokogtam. Aznap éjszaka után megtanultam megengedni magamnak a fájdalom érzését.”

Egy anya elvesztése valóban ennyire fájdalmas, csak fekszel magzati pozícióban, zokogsz, és nem tudod, hogy hogyan tovább. Úgy érzed, hogy jó lenne, ha minden most ebben a pillanatban megszűnne, időbe telik, míg visszatér beléd az élet, és újra a napi rutinod szerint tudsz élni. A fájdalom óriási, de próbáld tudatosítani magadban, hogy megérdemled a boldogságot, és édesanyád, aki feltétel nélkül szeretett, ő is ezt akarná számodra.

Halottak napjára

"Nincs halál és nincsenek halottaink. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit "szerettél"- mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét-s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál."
Müller Péter

Istenáldottak

Áldott legyen minden lélek, ki az égbe költözött,
s kik már nem éreznek többé földi örömöt,
mert érző szívük jéghideg lett, testük dermedt kő,
mit holtcsendjével őriz a homoktemető.

Vigyázz rájuk Istenem, vigyázd nagyon őket,
adj békés nyugalmat a végleg elmenőknek,
hogy ne fájja lelküket az a kínzó hiányérzet,
mely az itt maradtakra súlyos csapást méret.

Áldott legyen minden gyermek, ifjú, és öreg,
kik már egy más világban gyújtanak csillagtüzeket,
hogy feltündöklő csillagfénnyel átmelengessék,
a sírhantoknál sírdogáló emberek szívét.

Mindenszentek napján elnehezül szívünk,
és a sok-sok sír között elveszettek leszünk,
mert minden fejfa, minden kereszt emlékeztet arra,
hogy egyszer előttünk is állnak mélyen fejet hatva.

Kun Magdolna

Csillagok nyomán

Mennyi barát lépi már a csillagok nyomát,
feledve a földön hagyott idő múlását,
feledve a könnyeket, gyászt és bánatot,
s mindazt, ami egykoron fájdalmat adott.

Mennyi barát szárnyal már súlytalan a légben,
fájdalmukat elrejtve egy sóhaj erejében,
hisz oly nehéz elválni az otthontól, a háztól,
és szenvedni szeretteik gyötrő hiányától.

Mert bármily gyönyörű a fényes mennyország,
nem múlhatja felül a család hiányát,
s nem múlhatja felül azokat a féltő szavakat,
melyek a túléléshez egykor reményt adhattak.

Szárnyaljatok barátaim, és ne búsuljatok,
mert egy nap mindenkivel találkozhattok,
s akkor felszárad az sok-sok kihullt csillagkönny,
amely lelketek mélyéből fájva előtör.

Kun Magdolna

Megköszönném, Uram

Ha visszaadnád, Uram szeretteimet,
megköszönném neked, hogy velem lehetnek.
Úgy vigyáznám őket mint önnön életem,
hisz tudom, hogy nélkülük veszve van minden.

Ha megengednéd, Uram, hogy ölelhessem azokat
akik hűségükkel egyengették életutamat,
nem lázadnék ellenük, nem bántanám őket,
nem szőnék könnyekből síri szemfedőket.

Csak áldanám, és áldanám azokat a perceket,
melyekben kegyességed által újjászülettek,
s köszönő imát mondanék minden egyes nap
azért, hogy halálomig velem maradnak.

Kun Magdolna

Ma szeress

Ma szeress,
és ma mondd el
mi szívedben lapul
kimondatlanul,
mert holnap talán,
értelmét veszti mindaz,
miről hallgatsz.

Hisz villanásnyi életünk,
egy pillanat alatt
homokrögöt porlaszt.
S akkor már hiába a szó,
és hiába a beszéd,
a halál fejezi be
ki nem mondott
meséd.

Kun Magdolna

Sok éve már, hogy elmentél, de még mindig előfordul, hogy elfelejtem, s fel akarlak hívni, hogy elmondjak valamit. Aztán rájövök: hozzád már nem kell telefon, elmosolyodom, és mesélni kezdek. Szeretem a beszélgetéseinket ezen a közvetlen csatornán, sokszor még szavak sem kellenek, tudom, hogy előbb értesz, mint én magam. Olyankor egészen más vagy, mint mikor utoljára láttalak. Nincs már a beteg test, sem az összetört tekintet, a hangod olyan, mint fénykorodban, s én hálás vagyok, hogy ma is visszacseng hozzám egy távoli világból. Tisztaság és fényesség érkezik veled, s az a mindentudó bölcs nyugalom, mely azokból árad, akik már kiszabadultak a földi fogságból.
Tudom, hogy létezel. Bár sosem mondtad, lényed valóságosabb, mint valaha, s élőbb vagy te, mint mi mindannyian.

Szappanyos Orsolya, kapcsolattolmács
www.ragyoglak.hu

Radnóti Miklós: Apámhoz az égbe

Apám ott fenn az égbe!
Gondolsz-e néha rám?
Mert én sokszor bámulva a légbe...
Elgondolom, hogy milyen kár...
Hogy ily korán meghaltál... Apám!

Sokszor, ha az élet rögös utjain,
Abba a gyakran emlegetett
Göröngyökbe botlik meg lábam...
Elgondolom, hogy milyen kár...
Hogy nem vagy velem... Apám!

Ha az élet zajgó tengerén -
Irányitó, erős kéz kellene...
Hányszor, de hányszor megcsókolnám
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed,
Elgondolnám közben, hogy milyen kár...
Hogy árván hagytál – Apám!

Apu meséld el nekem

Apu meséld el nekem
Milyen az élet odafent?
Hallgattok e szép zenéket?
Ott is sír e vajon a lélek?

Testvéreid s nagymamám,
vártak e már odaát?
Odafent is van e álom?
Sírodon, látod e a sok virágot?

Apu meséld el nekem,
odafent milyen a csend?
Fájt e a lelked,
mikor tested örökre megpihent?

Apu meséld el nekem,
van e ott is szerelem?
Egymáshoz bújik e a lélek,
születnek e ott is nemzedékek?

Apu meséld el, milyen a halál?
Tényleg csillagként ragyogsz már reánk?
Ha lelked más testébe száll,
akkor is gondolsz e reánk?

Apu mesélj, van e élet a halál után?
Tényleg az angyalok vigyáznak e ránk?
Mesélj milyen az idő odafent?
Kell e kabát, mint idelent?

Apu meséld el nekem
Odafent van e szeretet?
Vannak e ott is gonosz lelkek?
Vagy ők tényleg a pokolba mennek?

Mondd, miyen a tél, az ősz a nyár?
Tavasszal ragyog e ott is a napsugár?
Mikor a lelked a mennybe szállt,
várt e ott rád a boldogság?

Apu meséld el nekem,
ül e könnycsepp neked is a lelkeden?
Mondd, hogy csak álmodom
Nevetünk mi még ezen a bús dalon

Apu mesélj kérlek,
odafent kell e majd félnem?
Vagy ott is vigyázol reánk,
ahogy azt tetted, egykor hajdanán?

( Jolie Taylor )

"Ma is csak úgy, mint réges-régen.
Ő volna végső menedékem.
Mindent, mi fáj s szívem tépi, elpanaszolnék sorra néki.
Fejem keblére hajtanám, ha élne még az Édesapám."

"Emlékszem mikor szeretett,
Emlékszem mikor nevetett,
Emlékszem mikor sírt a lelke,
Emlékszem mikor átölelt.
Emlékszem mikor remélte,
Emlékszem mikor hitte,
Emlékszem mikor elhitte,
Emlékszem mikor rám nézett.
Emlékszem mikor szenvedett,
Emlékszem mikor remélve,
Emlékszem mindig várt engem,
Emlékszem mikor végleg elment....."

"Némelyek előremennek, és várják azokat, akiknek dolguk van még a földön. Néha a gyermek megy előre,
néha a szülő. De a Teremtő úgy osztotta be, hogy aki csillagok fölé kerül, legyen, aki várja őt ottan."

Gárdonyi Géza

"Anya! Ne légy szomorú, hisz én mindig itt leszek veled. Bár már nem látod a testemet, Isten meghagyta neked a lelkemet. Ha lehunyod a szemedet és körülötted minden elcsendesedett, akár meg is érezheted. Tudd, hogy én mindig ott leszek melletted. De ne sírj sokat kérlek, hisz nem könnyekből áll az élet. Azt szeretem, ha mosolyogsz, és mint a nap úgy ragyogsz. Fénylő napsugár legyél nekem, mert a fényedtől boldog a lelkem. Én jól vagyok itt a mennyben, hisz Isten mellett vagyok szeretetben. Barátaim is vannak és számukra én is az vagyok. Ők nem mások, mint az angyalok. Egyszer majd megismered őket. Egyszer. De nem most. Ennek az ideje számodra még nem jött el, hisz neked még élned kell. Menni tovább az utadon. Nélkülem, de mégis velem, mert kísér majd a lelkem. Sosem hagylak magadra. Szíved fájdalmát ez vigasztalja. És a szeretetem. Amivel az édesanyámat láthatatlanul körülölelhetem. Mert a szeretet örök és nem múlik el soha, még akkor sem, ha az embert az Isten magához szólította…" (Lippai Marianna)

Gyász

A gyász nem múlik el. Nem múlik el, csak körbenövi az élet. Először még nincs más, csak a veszteség. Minden pillanatban. Élesen, kímélet nélkül szakít szét testet és lelket. Meg kell bolondulni, bele kell pusztulni a fájdalomba. Úgy érezzük nincs tovább. Ekkora hiánnyal, ekkora űrrel nem lehet tovább élni. Aztán az élet mégiscsak megy tovább. Makacsan halad, pereg az idő. Egyszer csak eljön a pillanat –ez csak később, visszatekintve válik világossá- amikor már nem fáj megállás nélkül. Kezdenek lélegzetvételnyi szünetek lenni a kín addig megállíthatatlannak hitt hömpölygésében. Percek, amikor lehet másra is figyelni. Szusszanásnyi kis szigetek. Aztán ezekből egyre több lesz. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy reggelente, álom és ébrenlét határát már nem a jeges felismerés töri át, hogy nincs többé. Aztán, néha már mosolyogni is tudunk, amikor eszünkbe jut: „Hm, emlékszem milyen vicces volt, amikor....!” Az emlékek már nem fájdalmat hoznak, hanem hálát, hogy ő volt. Idővel lesz új öröm, lesz új lendület. Lesznek tervek, és új vágyak is. Lesz béke és elengedés, de a gyász marad, nem csökken. Az élet nő meg körülötte." 

(Orvos-Tóth Noémi)

Kiss Norbert - Ha eljön az idő...

Nincs oly erős test és lélek,
Mely ne félne a túlvilágtól,
Társát, életét végleg elveszítve,
Szilánkokra hullva a gyásztól,

Előbb csak elhalványul a Világ,
Majd csendbe, s némaságba vész,
A fények tompulva lüktetnek,
S az emlékek sora felemészt,

Mennyi, s megannyi értékes pillanat,
Mennyi, s megannyi túlzó fájdalom,
Nem érezni, s nem hallani őt soha már,
S nem elhinni, hogy többé nem láthatom,

Túl sokan, s túl hamar mentek el,
Kiknek idő előtt volt alkonya,
De kőbevésett lapjaink végén
Magához hív a lélekharsona,

Ha eljön az idő és indulnom kell,
Örökül itt hagyok egy faragott fejfát,
Ha emlékezni akarsz, nézd az apró lángot,
S ha fáj is,
Ne csak ma gyújts gyertyát...

Anyám tündérkertje

Anyám folyton a kertjében tevékenykedett,
s e kertben számtalan virágot,és rózsát ültetett,
hogy lágy illata átlengjen majd minden zegzugot,
melyben hazafutó lépteim nyomokat hagyott.

Akkor még olyan jó volt hazamenni, s közben érezni,
hogy mily kiváltság e tündérkertnek lakója lenni,
hiszen minden egyes szál virág, és minden egyes rózsa,
anyám áldott lelkének volt szépséghordozója.

Már elhervadtak a virágok, s az a sok-sok színes rózsa,
melyeknek szirmával volt díszítve anyám koporsója,
hogy majd odaát is érezhesse mily nagyra becsültem,
minden drága pillanatot, mit vele tölthettem.

Kun Magdolna

Utolsó kívánság

Szeretném, ha karjaidban érne el a végzet.
Mindegy lenne hol, és mindegy lenne mikor.
Csak az lenne a fontos, hogy én induljak előbb,
aztán majd úgyis várnálak az égben valahol.

Sosem tudnám elviselni, ha nem lennél nekem,
mert nélküled mit sem érne ez az elfásuló élet,
hisz ellobbanó gyertyámnak te adod a lángot,
mely csak addig fénylik, míg ölelhetlek téged.

Valahogy enyhébbé válna az elbúcsúzás tőled,
ha érezném a melegséget ott a szíved fölött,
mely annyiszor vált szívemmel dübörgő ütemmé,
mikor vérünk áramlása túl magasba szökött.

Mennyi mindent jelent majd az a legutolsó csók,
mitől pihetollá válok és súlytalan lesz testem,
és mennyivel könnyebb lesz az- az utolsó sóhaj,
mi ajkadon marad egy végső köszönömmel.

Talán a sors kegyes angyala megengedi nekem,
hogy szárnyakat kapjak a legutolsó percben,
így suhanás közben még egyszer megsúghatom,
náladnál jobb embert soha nem ismertem.

Nem tudom, merre megyek, és merre keresselek,
de az, biztos, hogy végül úgyis megtalállak,
s akkor örök szikrát lobbant az a mindig élt tudat,
hogy együtt leszünk fényei a mennyei világnak.

Kun Magdolna

Elment valaki

Félig ázott zsebkendőmön könnyek nyomai,
könnyek melyek azért hullnak, mert elment valaki,
Valaki, ki életemnek azon része volt,
mit a lélek és a tudat kincsként birtokolt.

Mikor elmegy tőlünk valaki, kit nagyon szeretünk,
sivár lesz a létünk, könny az életünk,
mert hiányuk és veszteségük oly mély sebet vág,
hogy belehal a szív, s az élni akarás.

Én megkérném a vén időt, hogy enyhítse a kínt,
mely kiengesztelhetetlen fájdalommal bír,
de tudom, bármily megtört szívvel is kérlelgetném őt,
nem hozhatná vissza a végleg elmenőt.

Kun Magdolna

Állj meg ma egy kicsit,
És gondolj most azokra!
Akik már fürdenek
Az égi habokban.
Ne szégyeld ha fáj,
S elgurul egy könnycsepp,
Mert a szívünknek hidd el,
Úgy lesz kicsit könnyebb.
Táncot jár este a mécsesek lángja.
Üzenetet visz az égi világba.
Szomorú ünnep Mindenszentek napja,
Annak is ki üzen, annak is ki kapja.
De nem felejtödik, ki szívünkben él tovább,
Bár nélkülük kicsit szürkébb lett a világ.
S ha eljön az időnk, majd odaát vártok,
Hogy ne féljünk átlépni akkor hozzátok. / MJ/

B Ilona Tóthné

Fohász

Itt járt a múló idő,
Oly nesztelen jött,
Észre sem vettem.
Pszt... súgta halkan,
S mint egy sóhaj,
Messze tovalebbent.
Én maradtam egymagamban,
Sűrű ködben, tétován bolyongva
Keresgélek a kusza zűrzavarban,
Rejtőző emlékek közt kutatva.
Átlépve a múlt kapuján
Ti jöttök felém fényárban,
Kiket úgy szerettem hajdanán,
Létetek megszűnt itt a földön,
Nem vagytok már,
Testetek por.
De lelketek itt bolyong
A fényben és sötétben,
A hulló levelekben.
Ott vagytok a csillagokban,
Az óceán vizében,
A felhők közt repülő sasban,
Havas hegyeken,
Fénylő napsütésben,
És itt, a kezemben égő
Gyertyafényben.
Hálatelt szívvel fordulok hozzád, Uram.
A legnagyobb ajándék, mit adhattál nekem,
Fájdalmasan szép, gyötrő életem.
Áldásod kérem, én Istenem,
Azokra is, kik már nem élhetnek velem.

Szebenyi Judit
Mindenszentek, 2014

 Fénytengerben fürdik a Temetőkert,
mécsesek, gyertyák erőteljesen ragyognak.
Mindenszentek, őrangyalok vigyáznak,
minden keresztet óvatosan átölelnek.

 Kis kápolna harangja erőtelesen kondul,
emberek áradata megemlékezve tódul.
Családtagokról, barátokról, szomszédról,
ismeretlen hősökről, jeltelen sírban alvókról.

 Könnyet hullajtanak, virágot tesznek,
nem feledve, akik a Hazáért estek egykor el.
Csendben, fájó szívvel kegyeletüket teszik le,
Áldást kérve mondják: Nyugodjanak Békében.

 Örök álompor illata érződik a levegőben,
krizantém virágcsokrok színeitől festett lett.
Arcok szótlan, mereven állva, simogató kéz fejfára,
még egy őszinte szívdobbanás üzenet feléje...

 Gyászolnak kicsik, nagyok, fiatalok s idősek,
a halál évet nem számol, elragad, ha menni kell fel.
Lehajtott fejjel, szótlanul itt állok képzeletben,
áhítattal lett lelkem tele, megérintett Isten keze...

 Sors, bús történelem kezet fogva megbékélnek,
mély üzenet mindenki részére, szeress hittel ember.
Kétezer-tizennégy november elseje a remény hirdetője,
kegyeleted ródd le, nézz a fény felé, s bízz országod erejében.

Csak egyet álmodsz, és jövök,

A földön itt mi sem örök,

S melletted leszek újra én.

Várnai Zseni

„Mi a földi élet az ember életében? 
Azt gondoljuk: minden. 
Pedig bizonyára csak egy kis fogságbüntetés, egy kis tanulmányút, 
rövid kiutazás az örökkévalóság országából - s boldog visszatérés.”          (Gárdonyi Géza)

HALOTTAINK EMLÉKÉRE

"Jézus dicsőségben feltámadt, ahogy mondta.-Ez az én reményem is!"
Halottak napja. Egy nap, mely sokunk számára nehéz, néha elviselhetetlen, hiszen ilyenkor a gyertyák villózó fényében még inkább érezzük elhunyt szeretteink hiányát. Még fájóbb számunkra az elmúlás, a visszafordíthatatlan valóság súlya. Nehéz egy gyermeknek állnia a szülei sírjánál, de talán ennél is kegyetlenebb egy szülőnek gyertyát gyújtani gyermeke emlékére.
Az esti szürkületben millió apró kis fény cikázik. Gyertyák pici lángja világítja meg a temetőt, és lehajtott fejű emberek állnak némán a virágokkal borított sírok előtt. Senki nem szól, de eben a gyertyaszagú csendben mégis minden benne van.
Ez az este csak az övék. Most úgy érezzük néhány pillanatig, újra itt vannak velünk. Felkavarodnak a régi képek, szerelmek és barátságok. Együtt emlékezünk. Valahol halotti ének szól, és mellettem egy öreg néni imádkozni kezd. Szinte csak magában, de aztán már együtt mondjuk a szent igét:

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved,
jöjjön el a te országod,
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is;
mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma,
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezöknek;
és ne vigy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól;
mert tied az ország, a hatalom és a
dicsöség mindörökké.

Ámen.

Mindszentek és Halottak napja

Az angol Halloween szó a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. A kereszténység terjedésekor a hittérítők arra törekedtek, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett. Így ebből a pogány ünnepből a keresztény Mindszentek ünnepe lett. A Halloween leginkább az Egyesült Államokban fontos ünnep. Európában sokáig feledésbe merült, és csak az utóbbi években jött divatba ismét (leginkább a népszerű amerikai filmek és ponyvairodalom hatására).

Magyarországon a Halloween angolszász szokásai nem terjedtek el. A Mindenszentek (november 1.) és Halottak napja (november 2.) nálunk hagyományosan a halottakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek napján a holtak lelki üdvéért gyertyát gyújtanak a sírokon, és Halottak napján rendezik meg az ünnepélyes szentmisét.

A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen a számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra.

.Leborulsz a sírra

Leborulsz a sírra
Szegény édesanyád áldott sírhalmára
Leborulsz csöndesen, csüggedten, szomorú
Liliom módjára.

S most látom mit tesz az:
Árván leborulni egy kicsi halomra,
Mely szemeink elől az eget, a földet
Egészen elfogja.

Leborulsz reája
Tudva hogy alatta édes jó anyánk van!
S hogy lelkünk sikolya, mely őt visszakéri,
Elhangzik az árnyban!

Most látom, mit tesz az
Mily kínos, mily fájó, egyedül maradni,
S hogy a szív ily búban nem igaztalan, ha
Meg akar szakadni.

Ő nincs ő hiányzik
Életed forrása szereteted napja!
Lehullott a kéz, mely könnyedet törülte,
S bölcsődet ringatta.

Egyetlen hű szíve
Még egyszer dobogta nevedet, s megállott,
Jéghideg lett ajka, az a kedves ajk, mely
Annyiszor megáldott!

Hívod édes szóval,
Meleg öleléssel... Hasztalan! Nem ébred,
Nem látja vergődő szívednek könnyeit,
Nem hallja beszéded!

És mégis veled van!
Szelleme, lelke él, azt el nem temetted.
Halk éjen kibontja ragyogó szárnyait,
S ott lebeg feletted.

Tovább él szívedben
Erénye jósága minden gondolatja...
Ó az édesanya meghal, de gyermekét
Soha el nem hagyja.

A végtelen égből
Őrködve ragyog rád két szeme sugára;
S ki fölött ily áldó szemek őrködnek, az
Nem árva; nem árva!

Endrődi Sándor

HALOTTAK NAPJÁRA

Békepillanat egy sír fölött Ím, állok egy nyitott sír szélén, az emberi létezés mélysége tárul... Itt vagyunk e földi út végén, és a halandó ember halálon ámul: Mit jelent az élet, a lélek? Ki tudja mennyi évet kapunk erre már: hogy megérintsenek a fények, amíg a test még szeretve, mozogva jár... Sírnak... beszél az utolsó szó, a pap Jézus példáját intően hozza: kinek szívében nem él a jó, a Pokol odaát majd magához vonzza... Pokol? Odaát? Ezt kérdezem... A menny vajon hol lehet máshol, kívülünk? E kettőt magamban élhetem, nincs ’felhőnek szélére ott majd kiülünk’... Lassanként feleselni kezdek a hallottakkal, s fényt küldök halottammal, hogy átérjen, várják a rendek, s él lelkemben egy hallottam-dal: madárhang szólal fejem felett... dicséri trillázva az őszi életet, nem elmúlást énekel fenn a faágon... S egyszerre értem és érzem a világom!

Harmat Lotte

Vándor!

Ha e kertben jársz tekints e sirkőre
És amit olvasol tartsd meg emlékedben.
“Ami te vagy most az voltam egykor én is
S ami én vagyok most, az fogsz lenni te is”
Mivel e világon minden mulandó
dúsgazdag s koldus egyaránt halandó.
Bármivel birjál,mind e földön marad,
Tégy hát jót tehetséged szerint életedbe
mert csak tetteid kisérnek a mennybe.