A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ima. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ima. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. december 16., csütörtök

 

Somogyi Zsolt : Fohász

Felnézek az égre minden áldott este,
Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.
Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,
Tudom odafönn is rengeteg a dolga.

És csak halkan mondom az ég csillagának;
Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,
Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :
Uram ! A világgal valami nincs rendben!

Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,
Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.
Ember az embernek farkasa lett régen,
Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.

Rengeteg a földön a hontalan, árva,
Uram, ez a világ saját sírját ássa !
Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.
Uram ! A világgal nincs valami rendben !

Anya a gyermekét sorsára hagyja,
Pénzért az ember a lelkét is eladja.
Háborúk zajában ártatlanok halnak.
Jól tudom Uram, Te nem így akartad.

Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,
Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk !
Könyörögve száll fel fohászom az égbe :
Uram ! A világnak Tenélküled vége !

2020. november 16., hétfő

Tégy mindent Isten kezébe!
Ne kérdezd Tőle, mit ad cserébe,
Hisz Tőle kaptad földi életed,
És megváltásod elvégeztetett.
Csak szent kezébe tedd le mindened:
A fájó múltat, súlyos terheket,
lelkedet gyötrő átkos bűnöket
Jelen idődet, minden percedet,
Kezébe tedd le, amíg teheted.
S mit hoz a jövő? Nem is sejtheted,
Nem kell, hogy tudjad: tudja Istened.
Most arra kérlek a Jézus nevében:
Tégy mindent Isten kezébe!
Hagyj mindent Isten kezében!
Mit Neki adtál, bízd rá egészen,
"Az Úrra hagyjad minden útadat"
Ó add át Neki teljes önmagad!
Ő számon tartja minden dolgodat,
Ne vedd kezedbe ismét sorsodat!
Hadd tartson kézben mindent hű Urad..."

Ima a családért


 

2020. november 4., szerda

KORONA VÍRUS

Fohász Istenhez
Halld meg, Uram mindannyiunk kérlelő szavát,
és engedd, hogy megnyerjük ezt az utolsó csatát,
mert hiszem, mind megtanultuk így bezárva és félve,
hogy nagy veszélyben van a jövő nemzedéke.
Kérünk téged, jó Uram, hogy bocsáss meg nekünk,
és védelmezd a családunk, védd meg életünk,
mert senki sincs, ki segítene, aki útmutatást adna,
ebbe a végtelenül gonosz, könyörtelen harcba.
Kérünk téged, óvd és védd az emberéletet,
és ne hagyd kínok között meghalni az elesetteket,
mert ők azok az ártatlanok, kik mind-mind elhitték,
a sok hazugsággal teli szavak szép ígéretét.
Tudom, hogy vétkeztünk, és nagyot hibáztunk,
de hidd el, ma már mindannyian tisztábban látunk,
mert rádöbbentünk arra, hogy mit sem ér az élet,
ha elveszítjük családunkat, s ha elveszítünk téged.
Kun Magdolna

Rendelés azonosító: 1000748968.

2019. október 23., szerda

Szabó Sándor: Uram köszönöm
Uram, köszönöm a napfényt, mely ad nekünk meleget.
Köszönöm a testemet tápláló kenyeret.
Köszönöm a vizet, mi oltja a szomjamat,
És még mennyi mennyi köszönet elmaradt.
Köszönöm a füvet, az esőt, a harmatot,
Köszönöm a virágot, mely ontja az illatot.
Köszönöm a fákat, melyek árnyékot adnak,
Köszönöm az estét, hogy most vége a napnak.
Köszönöm a hangyát, a tücsköt, a bogarat,
A hajnalban ébredő kis dalos madarat.
És még mennyi mindent köszönök Teneked,
Az eget, a földet, a folyót, a hegyeket.
Köszönöm a légzéshez szükséges levegőt,
S hogy boldogabb vagyok, mint bármikor ezelőtt.
Amit a legjobban köszönök, utoljára hagytam,
Köszönöm az életet, amit tőled kaptam.

2019. augusztus 20., kedd

Erőt kértem az Úrtól,
S Ő nehézségeket adott,
Melyben megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam,
És problémákat adott,
Melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam,
Gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
Hogy dolgozzam.
Kértem bátorságot,
És Isten veszélyeket adott,
Melyeket legyőztem.
Áhítottam, hogy szeretni tudjak,
És kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
Akiken segítsek.
Kegyes jóindulata helyett
Alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam, amit kértem,
És mindent megkaptam,
Amire szükségem volt.
Imádságom meghallgatásra talált.

2019. április 13., szombat


Mindennapi imám

Kihez is mondhatnék imát, hisz
hozzád száll minden sóhajtás,
érted élem meg a napot, amit
tőled kapok minden hajnalon.

Általad élek itt a létben,
az életnek szeretetében,
amit adsz minden hajnalon, hogy
még szebbnek éljem meg a napot.

Ezért is fohász minden dalom,
amit az élet komponál, és
elég hozzá a sóhajtás, mert
tudom, hogy mind csak hozzád száll.

Csak élek az élet sűrűjében,
és teszem a feladatom, amit
adott az élet nekem, de imává
válik minden gondolatom.

Hiszen ez maga az élet,
amit viszek egyre tovább,
így élve meg a létnek
minden szent alázatát.

2018. november 14., szerda


Tánczos Katalin
AZ ÉN MIATYÁNKOM
Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád, soha senki se,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz az eszükbe.
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, reményteljesen,
S fohászkodj:
MIATYÁNK, KI VAGY A MENNYEKBEN!
Mikor a magányod ijesztőn rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Átkozódik a "rossz", - erre van Istene!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram!
SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED!
Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, - hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram!
JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD
Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól gyötörve,
Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, - hajtsd meg homlokod,
S mondd: Uram!
LEGYEN MEG A TE AKARATOD
Mikor a "kisember" fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a "gazdag" milliót költ: hogy "éljen",
S millió szegény a "nincstől" hal éhen,
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, - tedd össze két kezed,
S kérd: Uram!
ADD MEG A NAPI KENYERÜNKET!
Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, - sőt - ellene támadsz,
Mikor: hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,
Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "ŐT",
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!
Uram! Segíts!
S BOCSÁSD MEG VÉTKEIMET!
Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magad,
Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak...!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:
Uram!
MEGBOCSÁTOK AZ ELLENEM VÉTKEZŐKNEK!
Mikor a "nagyhatalmak" a BÉKÉT TÁRGYALJÁK,
MIKOR A BÉKE SEHOL! csak egymást gyilkolják,
Mikor népeket a vesztükbe hajtják,
S kérded: miért tűröd ezt ISTENEM, MI ATYÁNK?!
Ó "lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj!
Lelkünket kikérte a "rossz", támad, s tombol!
URAM! MENTS MEG A KÍSÉRTÉSTŐL!
MENTS MEG A GONOSZTÓL!
AMEN!

2018. augusztus 25., szombat



Erőt kértem az Úrtól,
S Ő nehézségeket adott,
Melyben megedződtem.
Bölcsességért imádkoztam,
És problémákat adott,
Melyeket megtanultam megoldani.
Előmenetelt óhajtottam,
Gondolkodó agyat és testi erőt kaptam,
Hogy dolgozzam.
Kértem bátorságot,
És Isten veszélyeket adott,
Melyeket legyőztem.
Áhítottam, hogy szeretni tudjak,
És kaptam az Úrtól bajba jutott embereket,
Akiken segítsek.
Kegyes jóindulata helyett
Alkalmakat kaptam a jóra.
Semmit nem kaptam, amit kértem,
És mindent megkaptam,
Amire szükségem volt.
Imádságom meghallgatásra talált.

2018. július 7., szombat


Ima

Óh, én Istenem, Mennyei Atyám,
Nagyon kérlek, mindig vigyázz reám.
Mindig világosítsd meg utamat,
Hogy mindenkor megértsem szent szavadat.

S ha arra az útra térnék, mely rosszra vezet,
Nyújtsd akkor felém segítő kezed!
És segíts ki! Ne engedd,
Hogy lelki sötétségben elvesszek!

S azt a gyönyörű utat mutasd meg,
Amely a lelki tisztaság felé vezet,
Hol fekete nem található,
A jóságtól minden fehér, mint a hó.

Oda, oda vágyon én Istenem,
Hol jóság van, de gonoszság nincsen.
És add meg! Add meg azt nekem,
Hogy ezt a gyönyörű tiszta utat elérhessem.

1932. július                  Vöröss István                        forrás

2017. december 13., szerda

AZ IMA ÁLDÁSA
Van egy szolgálat, melyhez nyelv se kell,
Se nagy erő, se kéz, se láb,
És mégis ez jut legtovább.
Ez a szolgálat hangtalan,
Nem gyors, sőt mozdulatlan.
Titokzatos: az nem is tudja tán,
Kiért hűn szolgálsz nap-nap után,
Nem is sejti, mi hozza azt,
Hogy bújára talál vigaszt.
Csak azt érzi, hogy megjavul,
Élte lassan átalakul.
Gyönyörűséges ige ez,
Amely boldogságot szerez.
Így szolgálni könnyen lehet,
Nem kell hozzá csak szeretet.
Nem kell nap. Néhány perc csupán,
Jézus nevével ajakán.
Nem tett, csak hit, lélek-erő,
Akarat, égbe emelő...
Aki végzi annak kiváltság,

2017. augusztus 3., csütörtök


IMÁDSÁGOK

Tudják, kik az Urat imádják:
nincs meg-nem-hallgatott imádság,
csak nem teljesített kérés, ha
az válhat a javunkra néha.
Színe előtt jó, ha így állunk,
mindent jobban tud Ő minálunk,
s ha úgy áld, hogy nem teljesíti
imánk - nem kell miatta sírni.


Füle Lajos


2015. december 9., szerda

Antoine de Saint-Exupery - Fohász



Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!


2014. október 19., vasárnap



Imádság szeretetért

Uram, azt a kegyelmet kérem tőled,
hogy testvéreimnek adhassam mindazt a szeretetet,
melyet neked szeretnék adni, azt kérem,
hogy eméssz fel engem szereteteddel, add meg nekem,
hogy mások javát szolgálhassam, főként azokét,
akiket senki sem szeret, akik nem szeretetre méltók.

Add meg nekem, hogy szeressek akkor is,
amikor engem nem szeretnek,
add meg nekem, hogy szeressek
 amikor nem hiszek mások szeretetében.
 Add meg nekem a felismerést,
hogy minden seb, hozzád tud és akar emelni.
Semmi és senki, egyetlen teremtmény se legyen
képes elválasztani tőled.
 Add meg nekem, hogy megértsem az eseményeket,
s hogy úgy éljek, mintha ma este meg kellene jelennem előtted.
Ó, Uram, tedd, hogy így legyen!

2013. november 26., kedd

Ima a betegekért



Mária, Jézus Anyja, kérlek virrassz a földkerekség minden betegének ágya mellett!
Különösen azok mellett, akik ebben az órában veszítik el öntudatukat,
Akik haláltusájukat vívják,
Akiknek nincs semmi reményük a gyógyulásra,
Akik fájdalmukban sírnak és jajgatnak,
Akiket senki nem ápol,
Akik járni szeretnének, de ágyhoz vannak kötve,
Akiknek pihenniük kellene, de a szükség munkára kényszeríti őket,
Akik nyugtalanul hánykolódnak ágyukon, nem tudnak aludni, az éjszakát nyitott szemmel töltik,
Akiket betegségük miatt családjuk szegénységének gondja is kínoz,
Akiknek végleg le kell mondaniuk jövőbeli terveikről,
Akik nem hisznek az örök életben,

Akik nem tudják, hogy Krisztus szereti őket. Ámen

forrás: png-images.bloglap.hu

2013. augusztus 24., szombat

 Fogadd el ...

Megfáradt testtel és lélekkel
egy túlzsúfolt hajszolt nap után
Hadd mondjak néma áldást Néked
szerető, Teremtő Atyám ...

Hadd mondjak áldást szívemből,
hisz szavakhoz oly gyönge a szám ...
De oly csekély a szó ereje ...
Félek, nem ér fel hozzád imám.

Hadd mondjak áldást mindenért
mi utamon ért, s még mi vár,
s hadd köszönjem meg halkan az erőt
mit Te adtál, átlépni gondok garmadán.

Hadd mondjak áldást a könnyért,
és hadd áldjalak minden mosolyért ...
De tudom: az Áldás is kevés ...
Fogadd el hát szívem, s életem ...
Fogadd el Atyám mindenért ...

2013. július 5., péntek

.

Őrangyalom Vigyázz Rám

Napfényes nappalon, Sötétlő éjjelen,
Légy velem, ne hagy el, Édes jó Istenem!
Kísérgess utamon Vezérlő kezeddel,
Ha fejemet lehajtom Álmomat ne vedd el!
Éreztesd lelkemmel Szent lelked erejét,
Láthassam munkámnak Kedvező sikerét.
Ha belső bánattól, Elsötétül orcám,
Legyen vigasztaló, Meleg szavad hozzám.
Ó, áld meg azokat, Kik drágák szívemnek,
Boldogítsd magadnál, Akik már pihennek.
Azt is áld meg uram, Ki sebet vág szívemen
Légy velem, ne hagyj el, Édes Jó Istenem!!




2013. március 14., csütörtök


 Ima

Könnyes az arcom megint,
Drága Istenem, most rám tekints!
Nem fordultam hozzád
Csekély kívánsággal,
Jártam az utat, mit nekem szántál,
Mindig büszke tartással.
Küzdöttem olykor, ha ez volt a feladat,
Drága Istenem, halld meg hát szavamat!
Mindig állva maradtam, ha ostoroztak a terhek,
Nem mondtam még soha,
De titkon megviseltek.
Álmodtam az életet, átkaroltam a szomorút,
Mosollyal és vidámsággal
Űztem el a bút.
Felgyülemlett bennem sok bánat és csalódás,
Uram, kérlek, vess ma rám egy pillantást!
Megtettem mindent, hogy jó legyek,
Nem járna nekem is egy csöppnyi szeretet?
Nem kérek házat, pénzt vagy csillogást,
Csak a magány elől ments meg, uram,
Küldj hozzám egy angyalkát!
Rá várok nappal és ha az éj elterül,
Ha a párnámon az álom nem kerül.
Jön az ünnep, mindenki boldog, szemekben csillognak a fények,
Uram, adj egy égi jelet, hogy ne hiába reméljek!

forrás: kkm-pps.bloglap.hu


2012. november 4., vasárnap



IMA

Istenem, kérlek add, hogy türelmetlenségemet felváltsa a türelem
hogy agyalásomat felváltsa az értelem
hogy eszemet igába hajtsa a bölcsesség
s a káprázatot felváltsa a valódi szépség.

Kérlek segíts, hogy az ego akaratát félre tudjam tenni
és helyette a Tiédet elfogadni
hogy képes legyek a depressziót túlélni
s a helyébe lépő jónak tudjak örülni.

Egyengesd kérlek az utamat, mely önmagamhoz, Hozzád vezet
segíts, hogy maga az út is legyen számomra élvezet
segíts, hogy ezen közben ne szálljak el a jótól
s ha úgy adódik, ne fussak el a rossztól.

Kérlek adj erőt, hogy megláthassam bajaim valódi okát
hogy megszűntessek minden színes ideát
kérlek adj erőt, hogy felébredjek végre
és kinyílhassak a maradandó örömre.

Kérlek Uram áldj meg a tisztánlátással
hogy le tudjak számolni az örökös rohanással
segíts, hogy kiegyensúlyozottá váljak
és meg tudjak állni a mában.

Kérlek segíts megtartanunk a valódi szerelmet
hogy megtaláljuk általa üdvösségünket
segíts szerelmünket napvilágra szülni
hogy ne kelljen a szerelem beteljesülése nélkül meghalni.

És még arra kérlek, segítsd életünk és halálunk
segítsd megvalósítanunk minden álmunk
segíts, hogy képesek legyünk egyáltalán álmodni
s az örök szerelmet befogadni.

Kérlek adj erőt túlélni a mindennapokat
s a mindennapokban megtalálni a varázslatokat
adj erőt a szürkeséget színesre váltani
hogy ne kelljen ugyanazt a hibát ismételgetni.

Kérlek adj toleranciát
és vedd el a nyomort
add, hogy szeressem az embereket
és sohase érezzek undort.

Add, hogy feladataimat teljesíteni tudjam
add, hogy ezeket egyáltalán meglássam
adj kérlek erőt és képességet ezek megoldásához
és kitartást megvalósításukhoz.

Kérlek segíts megteremtenünk a boldog jövendőt
s az ehhez szükséges együttműködő-erőt.

Segítsd, hogy elszigeteltségünk feloldódjon
hogy egónk a közös szellemnek behódoljon
segíts, hogy a magányt felváltsa az egység
hogy az ént felváltsa a közösség.

Segíts, hogy megtaláljam önmagam
és mások kezét megfoghassam
segíts, hogy megforduljon életem
és vezetőm legyen a szerelem.

Segíts, hogy képes legyek meghajolni mások előtt
hogy éntelen, tiszta hittel élhessek mielőbb
segíts, hogy képes legyek végre arra a szolgálatra
melyre születésemmel lettem hívatva.

Segíts, hogy e szolgálattal minél kevesebbet hibázzak
segíts, hogy ne a múltnak, s jövőnek éljek, hanem a mának
segíts, hogy szeretetet érezzek minden halandó iránt
hogy segítségem öröm legyen neki, és ne bosszúság.

Segíts kérlek, hogy életem ne üresen teljen el
hogy hiábavalóságán keseregnem ne kelljen
segíts, hogy életem tartalmas és szép legyen
hogy halálom óráján ezt mondhassam el.

S ha arra érdemesnek tartasz majd
földi létem végén vedd le kérlek a keresztem...
Kérem az áldásodat Uram
mert addig anyagi testem nem ereszt el.

Sophie (2008-08-09)



2012. október 27., szombat












Header

.

.

.

.