- 1 közepes db cukkini
- 1 közepes db vöröshagyma
- 1 db zöldség leveskocka
- 1 kávéskanál só
- őrölt bors ízlés szerint
- 1 csokor bazsalikom
- 2 ek földimogyoró olaj
- 5 dl víz
- A vöröshagymát vágjuk fel apróra, a cukkinit pedig vágjuk kisebb kockákra.
- Hevítsük fel az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre. Ezután adjuk hozzá a felkockázott cukkinit, majd ízlés szerint szórjuk meg őrölt borssal. Keverjük alaposan össze, és pár percig pároljuk tovább.
- Ezután öntsük fel a vízzel, és adjuk hozzá a leveskockát, ízlés szerint sózzuk, majd addig főzzük, hogy a cukkini megpuhuljon. (Esetleg maradék húslevessel is felönthetjük!!!)
- Ekkor vegyük le a tűzről, majd ízlés szerint adjuk hozzá a friss bazsalikomot. Ezután botmixerrel pépesítsük a levest. (Én nem sajnáltam belőle a bazsalikomot, egy jó maréknyit beletettem). Az összeturmixolt levest ezután már nem kell főzni, rögtön tálalhatjuk.
- Tálaláskor merjük a levest tányérba, majd csepegtessük meg egy kevéske mogyoróolajjal. Ízlés szerint pirított kifli karikákkal kínáljuk. forrás