Ma van Advent első vasárnapja 
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.
Advent (az Úr eljövetele) eredete a 4. századig nyúlik vissza. VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát. Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja - karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnap a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal kezdődik -, amely mindig november 27. és december 3. közé esik. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.
Adventkor a keresztények nem csak a Jézus születése előtti várakozásról emlékeznek meg, hanem további két jelentése is van az ünnepnek. Várják az Úr eljövetelét a saját életükben is: hogy keresztény életvitelükkel minél közelebb kerüljenek Istenhez, Jézus tanításához. Továbbá várják Jézus Krisztus második eljövetelét is, s igyekeznek felkészülni az utolsó ítéletre.
Advent egyik csodálatos jelképe, az adventi - fenyőágból készített kör alakú - koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyákat minden vasárnap reggel kell meggyújtani, naponta eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten Jézusban a várakozónak ad karácsonykor. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, szeretet, öröm.
Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.
A vasárnaponként meggyújtott gyertya, a középkori írók szerint, Krisztus Urunk négyféle eljövetelét szimbolizálja:
1. testben való eljövetelét Betlehemben
2. naponkénti lelki eljövetelét az övéihez
3. minden emberhez való eljövetelét az ember halála pillanatában és
4. teljes méltósággal való eljövetelét az idők végén.
1. testben való eljövetelét Betlehemben
2. naponkénti lelki eljövetelét az övéihez
3. minden emberhez való eljövetelét az ember halála pillanatában és
4. teljes méltósággal való eljövetelét az idők végén.
Túrmezei Erzsébet – Eljön
Ádvent. Szelídzengésű üzenet.
Eljön! Eljön!
Beteg, a gyógyulásod,
rab, a szabadulásod,
halott, az életed.
Szomorú, most jön az öröm!
Erőtlen, most jön az erő!
Éjbe\’ járó, hajnalra váró,
fölkel a fény neked.
Zendül az ég,
zendül a föld,
Isten izent:
Eljön! Eljön!
Ádvent! Ádvent!
Eljön! Eljön!
Beteg, a gyógyulásod,
rab, a szabadulásod,
halott, az életed.
Szomorú, most jön az öröm!
Erőtlen, most jön az erő!
Éjbe\’ járó, hajnalra váró,
fölkel a fény neked.
Zendül az ég,
zendül a föld,
Isten izent:
Eljön! Eljön!
Ádvent! Ádvent!
Ádvent. Dörög rendíthetetlen,
kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
elédkerül mint könny, sikoltás.
Ha a bölcsőben meg nem látod,
utadat állja mint koporsó.
Eljön az Első és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja
nem találhat szíven a hangja,
ágyúk ádáz tüzében hallod
ítélni rajtad majd e hangot.
És rombadőlhet minden oltár,
elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
házad küszöbén fog megállani…
A munkazajban, léha dalban,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgő lépteit meghallani.
Eljön, eljön! Ki nem kerülheted.
Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Eljön. Eljön.
Ádvent. Ádvent.
kemény királyi üzenetben.
Eljön. Eljön.
Ha elkerülöd a mosolyban,
elédkerül mint könny, sikoltás.
Ha a bölcsőben meg nem látod,
utadat állja mint koporsó.
Eljön az Első és Utolsó.
Ha mint templom szelíd harangja
nem találhat szíven a hangja,
ágyúk ádáz tüzében hallod
ítélni rajtad majd e hangot.
És rombadőlhet minden oltár,
elnémulhat zsolozsma, zsoltár,
házad küszöbén fog megállani…
A munkazajban, léha dalban,
vagy az éj titkos csendjében fogod
közelgő lépteit meghallani.
Eljön, eljön! Ki nem kerülheted.
Ha kikerülöd mint kegyelmet,
úgy kell bevárnod mint ítéletet.
Hallod? Hallod?
Mozdul az ég, mozdul a föld,
Isten izent:
Eljön. Eljön.
Ádvent. Ádvent.
ADVENTI CSENDBEN
Adventi csend van.
Nincs hang, csak lélek-beszéd.
Adventi csendben
Lehullok, Uram, eléd.
Adventi csendben
Csak hitem kis mécse ég;
Adventi csend van.
Köröttem mély a sötét.
Adventi csend van...
Készül-e, mond, a szíved?
Adventi csendben
Gyümölcsöt hoz-e hited?
Adventi csendben
Szunnyadsz tán? Lámpád nem ég?
Adventi csend van...
Krisztus vár éretted még.
Almási Mihályné



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése