vers

Kiss Norbert - Százszor nem tévedhetek...

Mint megfáradt, törékeny szentjánosbogár,
Széllel szemben török előre cseppet sem félve,
Az éjszakában társam csak a ragyogó Holdsugár,
S rideg árnyak közt repülök fel a magas égre,

Hogy apró kis lámpásom hunyorgó fényével,
A szeretet, s bizalom hívószavát kutatva,
Naponta feltöltsétek lelkem a békével,
S hogy tovább suhanjak az utat mutatva,

Mint a falatnyi pacsirta hangosan csivitelve,
A földön állva nem szól túl messzire a vágya,
De ahhoz, hogy felszálljon magasan az égbe,
Tollak nélkül mit sem ér a két erős szárnya,

Így hát értetek, s veletek küzdök fent az égen,
Csak bátran kövessétek a törékeny lámpafényt,
A nyugalom szigetére majd odaérünk épen,
S addig senki sem adhatja fel a pislákoló reményt,

Az ösvényen mindegyőtökre féltőn vigyázok,
A célhoz nélkületek sehogy sem érkezhetek,
Szeretettel, s hűséggel már bizonyítottátok,
Hogy néha talán, de
Százszor nem tévedhetek...