ANYÁK NAPJA

DSIDA JENŐ: ÉDESANYÁM KEZE

A legáldottabb kéz a földön,
a te kezed jó Anyám
Rettentő semmi mélyén álltam 
közelgő létem hajnalán;
A te két kezed volt a mentőm
s a fényes földre helyezett
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg
a napnak étkét, italát.
Ez a kéz vállalt életére
Gyilkos robotban rabigát,
Ez tette éltünk nappalokká
A nyugodalmi perceket.
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,
Ha éjsötétbe dőlt a föld,
Hányszor csordult a bánat könnye,
Amit szememről letörölt,
Hányszor ölelt a szent kebelre,
Mely csupa, csupa szeretet!
Add ide, - csak egy pillanatra, -
Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha-néha
El is tévedt az igaz út,
Ujjaid rögtön megmutatták:
Látod, a vétek szörnyű rút!
Ne hidd Anyám, ne hidd, hogy egykor
Feledni bírnám ezeket!. . .
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így drága két kezeddel
Soká vezess még, adja ég.
Ha csókot merek adni rája
Tudjam, hogy lelkem tiszta még.
Tudtam, hogy egy más, szebb hazában
A szent jövendő nem veszett!
Add ide, - csak egy pillanatra
Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön,
A te két kezed, jó Anyám!
Mindenki áldja közeledben:
Hát én hogy is ne áldanám?!
Tudom, megáldja Istenünk is,
Az örök Jóság s Szeretet!
Némán, nagy, forró áhítattal,

Csókolom meg a kezedet!

Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.
Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.

Öntözgetem

Öntözgetem rózsafámat,
De nem is hiába,
Anyáknapja ünnepére,
Kihajt minden ága.
Nyílik kelyhe rózsa szálnak,
Úgy tűzöm a kebelére
Az édes anyámnak.
Kis madárka szólj az ágon,
Gyönyörűen, szépen,
Ne legyen ma bánat az én
Jó anyám szívében.
Dalod után enyhül minden bánat,
Dalolj, dalolj kis madárka,
Az édes anyámnak.

Kun Magdolna: A szív háza

Jó lenne egy másik ház, ahol úgy, mint régen,
vigasztalást nyernék nagymamám ölében,
mert az a kicsi ház, ahol nagymamám lakott,
nem őriz már semmi szeretet-nyomot.

Hisz idegenek lakják, idegenek védik
szeretteim ott hagyott szívbéli emlékit,
csak néhány darab földrög az, mely őrizheti még
belerögzült lábnyomuk pormélyedését.

Jó lenne egy másik ház, miben újra élne minden,
ahol nagymamám és nagypapám nevelhetne engem,
s ahol vén cseresznyefánkon lelne menedéket
az a füttyös sárgarigó, mely szép tavaszkor ébred.