2012. október 4., csütörtök

Szeretetről


A szeretet örök és választhatatlan. Mindig ott van, volt és lesz benned és mindenki másban is. A szeretet, soha nem múlik el. Mert nem olyan mint az üzemanyag az autónak, ami ha elfogyott, aztán lehet pótolni. A szeretet, maga az autó. Te is egy autó vagy, ami jön-megy és függetlenül attól, kivel hozza párhuzamba a szeretetét, még ha áll is, üzemanyag nélkül is képes szeretni. A szeretet természete nem olyan mélység, amibe egyszer belekerülsz, aztán kiábrándulsz belőle. Az igazi szeretet nem hullámzik. Az igazsággal, tökéletes párhuzamban működik. Mert az igazság azt mondja, mindenkiben ott van a szeretet, aztán hazudsz magadnak, amikor azt állítod “nem vagy képesek szeretni”.

Olyan ez, mint amikor az anyuka szereti a gyermekét, függetlenül attól, hogy néha sokat bajlódik vele és nagyon sokszor érzi azt, hogy rossz és nem úgy viselkedik ahogy éppen elvárta, még ha bosszús is rá, attól még szereti. Mert benned is ott van, hogy olyat szeretsz, akit valójában nem is kéne szeretni, mert éppen idegesít. Amikor felfedezed ezt, nagyon meglepődsz, mert azt veszed észre, “ezt is, azt is szereted, pedig teljesen eltérnek a világnézeteitek” Mit keres itt a szeretet, amikor teljesen eltértek egymástól?

A szeretet nem csak egy érzés. A szeretet egy állapot, egy soha el nem múló állapot. Mert van amikor az érzelmed retteg, vagy idegeskedik, attól még “szeretsz”, függetlenül az érzelmeidtől. A szeretet nem hullámzik, a szeretet olyan, mint a terhesség: Vagy van, vagy nincs. Te döntesz róla, de én tudom, hogy mindenkiben ott van, benned is. Mindenki átélte és kipróbálta már ezt az állapotot, de aztán ha úgy érzi nincs, akkor választ valami mást. A terv kivitelezéséhez, most nem kellenek, mert útban vannak. Ez a legnagyobb hazugság, amit mondhatsz magadnak. A szereteten alapszik, még a legszárazabb matematikai példa is.

Ha most úgy érzed nem vagy képes szeretni, becsapod magad. Még ha a másikat okolod is a fájdalmaidért. Tudd, választottad azt, amivel helyettesíted a szeretetedet. Legyél bosszús, ideges, mérges és meg akarod bosszulni a fájdalmaidat, bárhogy érezheted magad, de mivel így reagálsz a másik viselkedésére. Ez azt jelenti, jelent neked valamit és képes vagy akár szeretni is, annak ellenére, hogy csak a rosszat látod benne, ott van benne az is, amit valaha szerettél. Nyisd ki a szemed és ne húzzon fátylat a szemed elé az indulat, mert becsapod magad.

Forrás:  ITT


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése












Header

.

.

.

.