2011. október 14., péntek



Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon...

/ Signor István/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése












Header

.

.

.

.