2011. január 2., vasárnap



Keskeny az út, a végtelenbe ér,
nem látni még, merre fúj a szél.
Nem érzem én a távolságot szűnni,
de nem akarom a helyes utat végleg elkerülni.

Járom az utam, mely nem tudni, merre visz,
eltévednék, ha szívemet nem öntené el a hit.
Reménnyel teli lélekkel járom hát utamat,
szívem úgy ver, mit madarak hallgatnak.

Végigjárja testem a reménység, a boldogság,
szívemben ül még mindig a bátorság.
Nem félek hogy letérnék a nekem szánt útról,
hisz megmenekültem rég a kegyetlen bútól.

Mosolyogva megyek hát egyenesen előre,
nem gondolok még a szépséges jövőre.
Csak az érdekel már, ami a jelenben rám talál,
s a sok szép emlék, mely szívemet járja át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.

.

.