Szabadján…

Hajnal van, s derengő arcával
Benéz az ablakon a holnap,
És nézzük egymást: porszem ember
S Ő, a nyugodt, végtelen tenger,
S órakorongja a kelő nap.

Hajnal van, ámbár még sötét van,
De utána már csak fény jöhet…
Mert az Idő is csak szolga itt
- Hordva a Nagy Úr parancsait -,
Mosdatva embert és követ.

Hajnal van, s régi, elfeledett
Szabad és édes dalokat költ
Asztalon a hétéves pohár…
- Vidám, önfeledt mókás madár -
S alattam régi, hazai föld.

Hajnal van… A szívem is más itt!
A tervek, álmok – igaz – nagyok…
Időt s az Utat látva látom:
Elkezdődött az én világom,
Mert végre-végre szabad vagyok.

Fekete István író - rajongói oldal