Túrmezei Erzsébet: Otthonom Otthonom a templom. Ajtaján belépve mindig hazaérek, Ismerősen csendül fülembe az ének, Mintha minden hangja simogatás lenne! Égi Atyám keze simogat meg benne.   Megterített asztal, - éhező mellőle sose kel fel éhen, megelégedhetik mennyei kenyéren: élet kenyerével, élet italával, igében, szentségben: Krisztussal magával.   Mesterem műhelye. Azért keresem fel, hogy kezébe vegyen, hogy régi emberből új emberré tegyen! Hogy amíg templomát látogatom híven, templommá formálja egész bűnös szívem!   Otthonom a templom. Mennyei otthonom halvány földi mása, drága tükörképe, szent hívogatása! Míg egykor mennyei hajlékod befogad, köszönöm, Istenem, földi hajlékodat!

Túrmezei Erzsébet

A harmadik

Valamit kérnek tőled
Megtenni nem kötelesség
Mást mond a jog, mást súg az ész
Valami mégis azt kívánja:
Nézd, tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Messzire mentél, fáradt vagy, léptél százat
Valakiért még egyet kellene.
De tested, véred lázad
Majd máskor, nyugtat az ész, s a jog józanságra int
De egy szelídebb hang azt súgja megint:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Valakin segíthetnél. Joga nincs hozzá, nem érdemli meg
Tán összetörte a szíved
Az ész is azt súgja, minek?
S a szelíd hang újra halkan kérlel:
Tedd meg, ha teheted!
Mindig arra a harmadikra hallgass, mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik egyszer első lehetne
és diktálhatna, vonhatna, vihetne,
Lehet elégnél hamar, esztelenség volna
De a szíved békességről dalolna,
S míg elveszítenéd, bizony megtalálnád életed!
Bízd rá magad arra a harmadikra, mert az a szeretet!