Az a forró nyár.

Az a forró nyár, őszbe borult már,
Búcsúzik, indul majd a fecske madár.
Viszi az ösztöne, neki menni kell,
Jöhessen majd vissza a kikelettel.

Készülődnek most menni akarnak,
Villanypózna drótjain pózolnak.
Gyülekeznek, indulni kell nekik,
Felül kerekednek most az ösztöneik.

Utaznak az őszben, elindulnak ők,
Útitársuk nekik a szálló felhők.
Hagyva ürességet, szelik az eget,
Silányabb nap fedi le az életünket.

Maradunk mi itten szürkül a világ,
Deres reggelében fonnyad a virág.
Teríti táját, azt már lefedi,
A kis vándorokat mégsem feledteti.

Elmennek, hogy megjöhessenek,
Jönnek, azért újra költsenek.
Elfoglalhassák a fészkeiket,
Éltessék, neveljék a kicsinyeiket.

Betöltik a tavaszt, nyarat szépítenek,
Részévé válnak a mi életünknek.
Várjuk nekik az érkezésüket,
Mert jönnek, érintik a szíveinket.

Éltetik azt, mert új tavaszt hoznak,
Azúros égben szikszakba szállnak.
Ott játékosan rovart kergetnek,
Újult világunkban, minket éltetnek.