“Várunk, és közben szépen, lassan eltelik az Életünk…
Várunk. Az idő múlik. De mi csak várunk.
A pillanat elmúlik és a múlt része lesz. És mi csak várunk.
Várjuk, hogy elmúljon a hideg, hogy elálljon az eső, hogy véget érjen a fárasztó nap, hogy elteljen a hét, hogy hazamehessünk, hogy elmehessünk, hogy egy jobb helyen legyünk, hogy elmúljon az unalom, hogy elmúljon a bánat, hogy megértsük, hogy elfelejtsük, hogy megbocsássunk, hogy megbocsássanak, hogy kisüssön a nap, hogy eljöjjön az igazi, hogy viszont lássuk Őt, hogy eljöjjön a nagy nap, hogy eljöjjön a nagy lehetőség, hogy erősek legyünk, hogy megmerjük tenni, hogy változzanak a dolgok…
Várjuk, hogy elkezdődjön, várjuk, hogy elmúljon…
Csak várunk. Mindannyian mást. És sokszor csak a várakozásnak élünk, amely betölti mindennapjainkat, óráinkat, perceinket és eközben elfelejtünk a pillanatnak élni… Elfeledkezünk a pillanatról, amely a kezünkben van, amely mindvégig a kezünkben volt és közben elillan…
Várunk… és közben szépen… lassan eltelik az Életünk…”
(Részlet a Ha eljön Joe Black c. filmből