2017. január 12., csütörtök


KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: SZERENÁD
A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.
S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelid világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelid melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelided altatóul
halkan zenél a tiszta hó.
Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló tiszta hó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.

.

.