Karácsonyi ölelés

Karácsonykor, imára kulcsolom mindkét kezemet,
s magamhoz szorítom gyermekeimet,
mert fáradt szívem egyre jobban érzi,
fogyóban az erő, mely lépteiket védi.

Átölelem őket, mint ki hosszú útra indul,
mint kinek rejtett könnye lélek-mélyre csordul,
hisz ha láthatóak lennének fényes cseppjei,
elárulnám gyöngeségem, mely erőmet veszi.

Óvón féltő ölelésem áldott melegsége,
úgy olvad majd beléjük, mint a nyári napok fénye,
mely forróságot áraszt, akkor is, ha már
hervadt virág kókad sírom árnyékán.

Mert az anyákat nem lehet elfelejteni,
hisz azok mind-mind a gyermekek becses ékei,
melyek ott tündökölnek a teliholdas égen,
Szent Karácsony napján bűvös csillagfényben.

Vers:Kun Magdolna