2016. november 2., szerda



Fohász

Itt járt a múló idő,
Oly nesztelen jött,
Észre sem vettem.
Pszt... súgta halkan,
S mint egy sóhaj,
Messze tovalebbent.
Én maradtam egymagamban,
Sűrű ködben, tétován bolyongva
Keresgélek a kusza zűrzavarban,
Rejtőző emlékek közt kutatva.
Átlépve a múlt kapuján
Ti jöttök felém fényárban,
Kiket úgy szerettem hajdanán,
Létetek megszűnt itt a földön,
Nem vagytok már,
Testetek por.
De lelketek itt bolyong
A fényben és sötétben,
A hulló levelekben.
Ott vagytok a csillagokban,
Az óceán vizében,
A felhők közt repülő sasban,
Havas hegyeken,
Fénylő napsütésben,
És itt, a kezemben égő
Gyertyafényben.
Hálatelt szívvel fordulok hozzád, Uram.
A legnagyobb ajándék, mit adhattál nekem,
Fájdalmasan szép, gyötrő életem.
Áldásod kérem, én Istenem,
Azokra is, kik már nem élhetnek velem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.

.

.