2016. március 19., szombat

KÖNYÖRGÉS ALKONYATKOR


 

(Makovei János)

Istenem, leszáll az alkony
Elül a nappali forró elégedetlenkedés.
Csönd lesz végre, ismét itt,
Itt e földön, ahol a békesség oly kevés.

Istenem, leszáll az alkony
S lelkünkben végigremeg a hűs varázs.
Amikor minden sebünk
Naponta gyötör, ég és eleven parázs.

Csöndes alkonyatkor Uram,
Hozzád emelem könyörgő jajszavam.
Hűs alkonyatkor, összetörve
E csöndben színed elé vetem magam.

Két szemem nem lát Téged,
S két kezem fáradtan most nem tapint,
De érzem, Te benne vagy
A csöndben, ha a nap utolsó sugara int.

Érzem, itt lehetsz oly közel,
Hogy elérhet sóvárgó, érted vágyó szívem,
Hogy újra kelhet a föld porából
S az égre nézhet fel, beléd vetett hitem.

Amikor bús lelkemet is eléri
Hűs alkonyatkor hatalmas Istenközelséged,
Ó, én jó Uram, adj nekem,
Adj, mindörökre hűs, alkonyati békességet.

Ha ez alkonyatkor most újra
Felhangzana gyönyörű, emberkereső szavad
Hadd lenne boldog válaszom:
Jövök Uram! Éden útja már egészen szabad.

Legyen végre embermilliók
Édene, átoktól, bűntől megszabadult tudat,
Add drága mennyei Atyám
Ismerjem, bírjam, hirdessem ezt az utat.

Istenem, ha leszáll az alkony
És elül a nappali forró elégedetlenkedés,
Csönd lesz már szívemben is.
Béke! – Aki Te vagy! Ez már nem kevés!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.

.

.