2016. január 25., hétfő


Váradi Krisztina

Van

Van hang, mit csak a csendben
hallunk meg,
Van kéz, mit csak titokban
fogunk meg,
Van kép, mit csak sötétben
láthatunk,
Van szó, melyet némán is
kimondunk.

Van szív, mely csak vágyunkban
dobog át,
Van könny, mely gátat sosem
törhet át,
Van seb, melynek vérezni
nem szabad,
Van kút, melyből többé víz
nem fakad.

Van út, melyen mi el sem
indulunk,
Van cél, hová soha el
nem jutunk,
Van bűn, amit elhagyni
oly nehéz,
Van súly, mit lelkünk hord
teherként.

Van társ, ki mellettünk áll
szüntelen,
Van ház, hol várnak minket
kedvesen,
Van nap, mikor ott csillog
a remény,
Van hit, mely a kőfalon
is átlép.

Van hegy, minek orma
hívón int,
Van völgy, hol erősödnek
lépteink,
Van híd a láthatatlan
lét felett,
Van tett, mely meghaladja
erőnket.

Van láng, amely perzsel
és késztet,
Van tűz, mely mindent
feléget,
Van víz, amely szomjat
olt, ha kell,
Van ár, mely pusztítón
sodor el.

Van hang, hallanunk kell
a csendben,
Van kéz, mit bátorítva
fognunk kell,
Van szó, melyet némán kell
kimondani,
Van oly kép, melyen életemnek
kell látszani!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.

.

.