2016. január 25., hétfő


Hiszek

Amikor a szó már elfogy
és az emberi ész túl kevés,
amikor lezárulni látszik minden határ
és az értelem elérte börtönét.
Ha ott áll előtted a vég
és nincs már többé akarat,
mert feladta a láb
és elfáradt a kéz,
kiszáradt a szem
és a lélek nem zenél.

Amikor a hang már elszállt
és kihunyt szemedből a fény,
amikor nem szősz már a jövőre terveket
és a súlyos harc is lassan véget ér.
Ha ott áll előtted az űr
és nincs semmire sem erőd,
mert feladta a szív
és minden oly sötét,
süket lett a fül
és az érzés sem elég.

Amikor végleg feladtad,
mert a látható már nem segít,
amikor már elfogytak a biztató szavak
és épp búcsút int az utolsó esély.
Ha ott áll előtted az éj
és nincsen több lehetőség,
akkor emeld fel a fejed
és érezd a lüktetést,
érezd, hogy átölel
téged a mindenség.

Amikor a szó már elfogy,
de némán esedezik a szív,
amikor a hang már elszállt,
de mégis megnyílik fenn az ég.
Ha bent még rezzen a lélek,
ott a láthatatlan világ,
feltárul a csodák kertje,
feléled az élet-virág.
Csak szólj egy szót, csupán egyet,
s új illatot hoz a szél,

Csak szólj egy szót, csupán csak egyet:
HISZEK! - s az élet visszatér!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.

.

.