Horváth András 1913. november 14.

Ha szívem fáj és kétely lakik bennem. A csüggedés oly közel jön hozzám. Én várok Rád, s Te mellém ülsz a csendben. Megvigasztalsz a jelenléteddel. Te erőt adsz, ha megfárad a lelkem, Erőd adod, velem vagy, nem hagysz el. Felemelsz, tovább viszel az úton, Te erőt adsz, mely nem fogy el sosem... A szívem már csak Nálad lelhet békét, Nem élhetek Tenélküled tovább. Nézlek, és lelkem megtelik csodával, Az életem fényed ragyogja át. Te erőt adsz, ha megfárad a lelkem, Erőd adod, velem vagy, nem hagysz el. Felemelsz, tovább viszel az úton, Te erőt adsz, mely nem fogy el sosem!