Szebenyi Judit
Mindenszentek, 2014

 Fénytengerben fürdik a Temetőkert,
mécsesek, gyertyák erőteljesen ragyognak.
Mindenszentek, őrangyalok vigyáznak,
minden keresztet óvatosan átölelnek.

 Kis kápolna harangja erőtelesen kondul,
emberek áradata megemlékezve tódul.
Családtagokról, barátokról, szomszédról,
ismeretlen hősökről, jeltelen sírban alvókról.

 Könnyet hullajtanak, virágot tesznek,
nem feledve, akik a Hazáért estek egykor el.
Csendben, fájó szívvel kegyeletüket teszik le,
Áldást kérve mondják: Nyugodjanak Békében.

 Örök álompor illata érződik a levegőben,
krizantém virágcsokrok színeitől festett lett.
Arcok szótlan, mereven állva, simogató kéz fejfára,
még egy őszinte szívdobbanás üzenet feléje...

 Gyászolnak kicsik, nagyok, fiatalok s idősek,
a halál évet nem számol, elragad, ha menni kell fel.
Lehajtott fejjel, szótlanul itt állok képzeletben,
áhítattal lett lelkem tele, megérintett Isten keze...

 Sors, bús történelem kezet fogva megbékélnek,
mély üzenet mindenki részére, szeress hittel ember.
Kétezer-tizennégy november elseje a remény hirdetője,
kegyeleted ródd le, nézz a fény felé, s bízz országod erejében.

Csak egyet álmodsz, és jövök,

A földön itt mi sem örök,

S melletted leszek újra én.

Várnai Zseni

„Mi a földi élet az ember életében? 
Azt gondoljuk: minden. 
Pedig bizonyára csak egy kis fogságbüntetés, egy kis tanulmányút, 
rövid kiutazás az örökkévalóság országából - s boldog visszatérés.”          (Gárdonyi Géza)